|
Az
oldal tartalma a szerzői jog védelme hatálya alá tartozik. Bármilyen céllal
történő további felhasználása, másolása, terjesztése, sokszorosítása
bármilyen eszközön és módon csak a szerző/üzemeltető írásos engedélyével lehetséges!
Mese a rádzsáról
Egyszer volt, hol nem volt, túl
a Jamnu folyón, távol a Vindhya-hegységtől és olyan messze, ahova még a lótuszléptű
megvilágosodott hírét is csak a madarak vitték el, volt egy szegény
uralkodó és még szegényebb országa.
Az uralkodó palotájának a közelében
levő falu közepén állt egy fa. Hajdanában a koronájában lakó madarak édes
dala ébresztette őt és a falubelieket hajnalonta. Az évek során a szárazság,
az aszály, a forró nyarak miatt az emberek terményei elszáradtak, gazdaságuk
tönkrement. Az emberek és az állatok éheztek. Még a szent tehenek sem adtak
már tejet. A rádzsa nem tudott segíteni népének a vagyonából, mert az az ínséges
esztendők alatt hamar elfogyott. A madarak egy nap elköltöztek, csend szállt
a vidékre, üresség az emberek lelkébe, szorongás a szívükbe. Ezért hát
ők is útra keltek, hátrahagyva az öregeket és a bátortalanokat. A rádzsa
mindig elszomorodott, ha kitekintett ablakából.
Csak egy szem fia tudta őt rövid
időre felvidítani, akinek a játszópajtásai is rövidesen elmentek. Kérdezte
apját, hogy miért történt ez így, aki elmondta neki. A gyermek ekkor
megfogadta, hogy segít apján, visszavarázsolni annak az orcájára a pírt, a
mosolyt, az életet. Segít népének nyomorúságán.
Egy nap odaállt hát apja elé,
s kérte, hogy hadd mehessen el világot látni, tanulni, s megkeresni a megoldást.
Az öreg rádzsa nehéz szívvel bár, de megengedte.
Teltek, múltak az évek.
Egy nap fiatalemberként
hazatért. Nem szólt, nem beszélt semmit. Másnap kora reggel egy ásót magához
véve elkezdett ásni a falu kiszáradt kútjának a közelében. Arra ment egy
falusi korhely legény, meglátta és megkérdezte: Mit csinálsz itt, te herceg
azzal az ásóval? A herceg csendesen válaszolt: Életet fakasztok!
Elnevette erre magát a falusi és legyintve távozott. Micsoda bolond ez
a herceg! - mesélte az ivóban, ahol cimborái és az öregek, a falu vénei ültek.
Másnap a herceg tovább ásott. Arra ment a falu egyik örege, a falu, a bölcsek
tanácsának a tagja, aki előző nap hallotta a hírt. Mit csinálsz herceg? -
kérdezte. Életet fakasztok! - válaszolta ismét csendesen a herceg. Az öreg
ujjaival morzsolgatva szakállát elgondolkodva elköszönt, majd rövidesen
megjelent, s egy ásóval ő is ásni kezdett a herceg mellett.
S ez így ment napról-napra, hétről-hétre,
hónapról-hónapra. Az emberek csatlakoztak, hol egy, hol több, és csak ástak
és ástak... Egy nap aztán víz tört a felszínre! A herceg ezután megtanította
népét arra a tudásra, amelyet vándorútján megtanult.
Rövid idő múlva egy hajnalon
ismét madárcsicsergés hallatszott. Az öreg rádzsa rögtön kinézett
az ablakon. Álmélkodva dörzsölte meg a szemét. Száz és száz színpompás
madár tért vissza a fészkébe! Arcán a ráncok egy pillanat múlva
elsimultak, bőre kipirult, ismét megtelt élettel, a mosolya megfiatalította
és a kelő nap első sugara beragyogta örömét. A falubeliek rokonai is
hazatértek, s mára mind
meggazdagodtak.
A herceg lett az új rádzsa. Népe
és az emberek szeretete révén történetéből rövidesen megszületett az
első mese...
A víz szertartása
A rádzsa megalapította a víz
szertartását. Ennek során bárkit, aki hozzá vagy népének bármely tagjához
megy bölcsességet tanulni , azt örömmel és igaz szívvel, önzetlenül
tanították és tanítják ma is. Tudománya szájról-szájra, faluról-falura
terjed. Emiatt a szertartáson egyre többen vesznek részt s élnek annak a tanítása
szerint. Lényege, hogy a résztvevő megfogja azt a kötelet, amely összeköti
őt társaival. Majd ahol fogta, elvágja, s csuklójára köti. Aki bárhol a világon
jár, ilyen jelet visel, viselőjével találkozik, ellenszolgáltatás nélkül
segít neki és viszont.
A mese summázatja
A rádzsa élő személy. Történetét
a valóság írta. Nevét szerénysége miatt nem engedi soha leírni. A tartomány
Indiában található, neve Rádzsasztán. A víztározó réteg 60-90 méter mélyen
található. A vízgazdálkodás révén az első évben százezren települtek
vissza. 1991. és 2002. között évente közel egymillió fővel gyarapodott a népesség.
A gazdaság alapja a növénytermesztés.
A rádzsa
módszerét - bárhol a világban - a Világbank
támogatja!
Hazánkban a klímaváltozás
hatására az Alföld elsivatagosodik. A gazdák az adófizetőkkel akarják kárukat,
elvesztett hasznukat megtéríttetni. A helyzet különösen súlyos a Homokhátságban.
Nem kéne tanulnunk a rádzsa
meséjéből?
Vissza a lap
elejére
A viharsárkány meséi I.
Egyszer volt, hol nem volt, a felhők között
magasodó, havas, sok ormú hegyeken is túl,
ott ahol a hópárduc él, volt a viharsárkány országa.
Országában az emberek és az
állatok az életet mélyen tisztelve békében éltek egymással.
A folyók táplálták a táj
termékeny völgyeit. Egyszer arra szállt egy fáradt madár, amely messziről
érkezett és a csőrében egy magot tartott. Olyan fáradt volt, hogy a magot
kiejtette.
Ahol leejtette, éppen szaladt
egy nyúl. Készített egy lyukat.
Jött egy majom. A magot a
lyukba téve elkaparta.
Egy elefánt is oda tévedt.
Az elásott magot locsolgatta.
Kis idő múlva a magból egy kis fa
kerekedett,
amelyet az
elefánt a testével védett a déli nap
hevétől.
A fa egyre csak nőtt, növekedett...
Végül
az élet óriási fája
lett belőle,
amely rengeteg gyümölcsöt termett.
Kérdések
-
Vége van-e ezzel a történetnek?
-
Ha nem, hogyan fejeznéd be?
-
Milyen címet adnál a mesének?
A mese summázatja
A buddhizmus a IX. században
érkezett Bhutánba, ahol ezt a mesét azóta is mindenki tudja. Szájról szájra
terjed. Szemlélete, tanítása az ország hagyományának, kultúrájának,
vallásának is a részévé vált. Fő gondolata, hogy ok nélkül nem történik
semmi sem. A történések kapcsolatát nem ismerjük fel. Ez a szemlélet a világ összes
vallásában
megtalálható. Mit és mire tanít még?
Bhután a világörökség része.
Vissza a lap
elejére
|
